figyelem miközbe nyugodtan játszik.Ha jobban végig tekintem, mindig
ugyanaz az ember jut róla az eszembe.Semmi hasonlóság amit tőlem
örökölt volna.Igen,a saját fiamat kémlelem.Ha bele gondolok, örülök is
hogy arra a férfira emlékeztet,akit igazán szertek.A gondolat menetből
a kicsi zökkentett vissza.Egy elöttünk elment srác után iramodott.Csak
szaladt utána,majd mikor utol érte megragadta lengős gatyájának a
szárát.Rögtön leszálltam a padról és megindultam felé.Nem álltak tőlem
messze.Tisztán értettem mit gügyüg a fiam.
-apa!-mondta és nagy mosollyal az arcán a járókelőre nézett.
Az csak lenézet rá de nem szólt semmit.Én odaértem hozzájuk.
-Elnézést kérek.Apa hiánya van.-válaszoltam a férfinek.Nem figyelt
rám csak a kis csemetét"stírölte".Felvettem a fiúcskát és megindultam
vele a másik irányba.Láttam ahogy boldog arca eltorzul és sírásra áll
a szája.Eleinte csak kis könnycseppek jelentek meg barna boci szemeiben.
Vállam fölött kinyújtotta kicsi kezeit és a srác irányába nyújtva ily
mondon kezdett kiabálni sírós hangon:-Apa!!!
Kitört belőle a sírás.Krokodil könnyek gördültek végig arcocskáján.
Próbáltam nyugtatgatni,de nem sikerült.Visszaültem vele a padra ahol
ezelőtt ültem és magamhoz öleltem.Mgese figyeltem a fiúnak az arcát.
Tudni akartam az okot h a gyermekem mért hitte azt a srácra,hogy az
apja.Odafordulva ahol az előb álltunk észre vettem,hogy a fiatalember
még mindig ott ácsorog.A kisfiam még mindig hangosan sírt.A srác
megfurdult és közeledett felénk.
-Leülhetek?-kérdezte halkan.
Feltekintettem rá és bólintottam egy igent.Leült,kezét kivette a
zsebéből.A gyermekemre bámul.A kis drága mikor észre vette elkezdett
megnyugodni.Még hüppögöt párat és kezecskéjét a fiú felé nyújtogatta.
-Megfoghatom?-kérdezte,de mé mindig nem nézet a szemembe.
-Nyugodtan.-adtam át a csöppséget.
Óvatosan fogta és bambult rá.Arcát kevésbé lehetett látni mivel fejébe
húzta sapkáját.A kis gyerek újra nevetett.Nem tudtam mi tetszik neki
abban az emberben,de bíztam a fiamban és tudtam ha ő jól érzi vele
magát nem lehet rossz.
-Bocsi de megkérhetnélek arra h megmutasd az arcod?-kérdeztem.
Feljebb húzta sapiját.Mikor megláttam hogy ki az ledöbbentem.
-Te?De hogyan?
-Bocsi h eddig nem mondtam h én vagyok.Nem tudtam volna mit mondani.
-Miért?Tom mondd meg h miért mentél el.
Igen a férfi Tom Kaulitz volt.
-Nem tudom.Nem bírtam maradni.Nem tudtam volna a szemedbe nézni azok
után amit tettem.Még most is nehéz.Am kié a kicsi?
-Az enyém.
-Mért nem mondtad?Mért apázott le?
-Mer te vagy az apja.Két éve történt már nem is emlékszel?Kár.
-Rémlik valami.
-Nézd meg jobban.Kiköpött másod.
Szemlélni kezdte a kicsi fiúcskát.És igazam volt.Télleg a tökéletes mása volt.A szemei ugyan azok, az arcvonása ,minden.
-Mér jöttél vissza?-kérdeztem tőle.
-Hiányoztál.Eszembe jutottál és megakartalak látogatni.
-Hát itt vagyok.És a fiad is.Meddig maradsz?
-Most vettünk házat Billel.Szal itt fogunk élni.És te?
-Van egy picike lakásom.Nem messze innen.Hiányoztál.Nagyon.Tudd meg h minden nap
gondoltam rád.Nem telt el úgy nap h ne tettem volna meg.Hívtalak is de te
nem vetted föl.
-Tudom.Sajnálom.
-Még mindig szeretlek Tom.
Csak néztünk egymásra.Végül megcsókolt.Jó érzés volt érezni újra ajkait.
Ismét eggyütt voltunk.Idővel odaköltöztünk hozzájuk a kicsivel.
Boldog életet éltünk.Megint, egy családként.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sarahbaby 2008.02.14. 20:17:08
tokiogirl 2008.02.14. 20:22:15
Csinga · http://csinga.blog.hu 2008.02.20. 21:28:42
nagyon teccik cuppos =.]
(most már nem sírok:) )
tokiogirl 2008.02.21. 12:04:21